Az áldásról

Igehirdetés a budapesti Agapé Pünkösdi Gyülekezetben. Az áldásról, örömről, szenvedésről, próbákról, felfrissülésről.

Tej és kemény eledel: növekedésünk

A bibliai világképben az Isten által megragadott ember valódi élete a megtérésekor kezdődik. De ez nem csupán gondolkodásmódban, irányultságban való változás. Itt születik meg valóban az ember Isten szerint. Innen számítva a létezése az Isten természetes közegében, a szellemi életben is valóságos. Ebből következik, hogy az élet minden fázisának ebben a világban is külön jelentősége van: születés – csecsemő állapot – gyermekkor – felnőttkör – kiteljesedés – elköltözés. Sok-sok frusztráltság fakad abból, hogy ezeket az Isten által elrendelt életfázisokat nem értjük, vagy még inkább: visszavágyódunk egy korábbiba és a jelenlegit nem fogadjuk el. Fontos, képesek vagyunk -e ebben a fejlődésben valódi örömöt találni, felfedezzük -e benne az egészséges, természetes, Isten akaratában gyökeredző fejlődést. Az igehirdetésben ezekkel a fázisokkal foglalkozunk, kifejezetten gyakorlatias módon.

Az antikrisztusi szellem leleplezése

A témával kapcsolatban, csak a félreértés elkerülése végett: az igehirdetés nem a végidők emblematikus negatív figurájával foglalkozik. Hanem egy olyan – a Bibliában megjelenő – szellemiséggel, ami a messiás feltámadása és megdicsőülése óta marja és erodálja a legfontosabb örömhírt. Pedig elvileg nyugodt szívvel gondolhatnánk, hogy a kereszténység fogalomkörében Jézus a legkönnyebben kezelhető szereplő. Ennek ellenére a tapasztalat is azt mutatja, illetve maga az Újszövetség írói is kifejezetten rámutatnak egy erős destruktív szellemi vonalra: az “antikrisztus szellemére”. Az ezzel kapcsolatos figyelmeztetés ereje nem csökkent az évezredek alatt.

Imakérés önkárhoztatás nélkül

A felvételen az imádkozással kérdését a mindennapi hitélet mezsgyéjén foglalkozunk. Ahogy nagyon sok mindenben is, a gyakorlat mást mutat, mint az idealizált, prospektus jellegű keresztény elméletek. Sokan szocializálódtunk olyan környezetben, ahol a hitre épülő imának teljesülnie kell(ene). Ám a sok csalódás. Mégis mit mutat nekünk Isten ebben a kérdésben? Az imameghallgatás kérdésében milyen támasztékaink lehetnek?

A reménységről

Hit, remény, szeretet – e három. De miért olyan elhanyagolt a középső fogalom? A hitről és a szeretetről sokat hallani, ám a bibliai reménységről annál ritkábban. A felvétel első szakaszában beláthatjuk, hogy mekkora hiány a személyes hitéletben, ha ez a fogalom nincs a saját helyén. Majd ezt követően Simon Péter, Jézus apostola történetén keresztül egészen emberközeli módon érezhetjük át, “hogy a hitünknek Istenbe vetett reménységnek” is kell lennie. Jézus és Péter kapcsolata egyfajta önmagába visszatérő történet. Jézus ugyanazokkal a mondatokkal indítja el ezt a felkavaró néhány évet, mint amivel búcsúzik Pétertől. Ám köztük elhangzott szavak az első találkozáskor és az utolsókor mennyire mást jelentenek már!

Isten személyes vezetése

Akarja -e személyesen vezetni Isten az embert? Létezik -e olyan kapcsolat az Úrral, ami nem más ember gondolatain, még csak nem is a Biblia iránymutatásain alapul, hanem két személy közötti kommunikáción: Istenén és emberén? Biztos, hogy csak indirekt módon, a körülmények megfelelő alakításával adja tudtunkra, mit lát jónak ránk nézve? Lehetséges, hogy el tudunk vele úgy beszélgetni, ahogy Ádám a Kertben sétálgatva beszélgetett a Teremtővel? Ha igen: akkor ez nagyon sokunkban nagyon eltemetett állapotban van. Amin változtatni érdemes.

Lehetünk -e Isten tetszésére?

Mikor az Úrnak való megfelelésről beszélünk, sajnos van egy olyan rossz beidegződés a hívőkben – minden teológiai ismeret ellenére – ami egyfajta reaktív, védekező beállítottságot mutat. A fő mozgatója az Isten akaratában való mozgásnak az “elkerülés”. Pedig jó szembe nézni azzal, hogy létezik az Isten kedve szerint való élet. Hogy lehetünk nem csak kedves, hanem a szó szoros értelmében megbecsült emberek előtte. Nem érdemes küzdeni, megfelelni valami olyannak, amit elérni lehetetlen, hogy elnyerjük valakinek az elfogadását, aki már pedig már elfogadott minket.