Az áldásról

Igehirdetés a budapesti Agapé Pünkösdi Gyülekezetben. Az áldásról, örömről, szenvedésről, próbákról, felfrissülésről.

Jézus hitvallása

Rendkívül érdekes felismerni, ahogy az Atya felkészítette Jézust talán az egyik legnagyobb kihívására, saját személyes hitvallására a saját népe előtt. Különleges élmény végig követni a szamáriai asszony és a nagy kenyérszaporítás közötti eseménysort, felfedezni az újszerű összefüggéseket, aminek a végkifejlete a páskavacsorán megnyílt új szövetség. Egyben esély mindannyiunknak belekapaszkodni az ezen keresztül számunkra is megnyíló reménységbe arról, Isten tartja a szálakat a kezében a paraván mögött…

Tej és kemény eledel: növekedésünk

A bibliai világképben az Isten által megragadott ember valódi élete a megtérésekor kezdődik. De ez nem csupán gondolkodásmódban, irányultságban való változás. Itt születik meg valóban az ember Isten szerint. Innen számítva a létezése az Isten természetes közegében, a szellemi életben is valóságos. Ebből következik, hogy az élet minden fázisának ebben a világban is külön jelentősége van: születés – csecsemő állapot – gyermekkor – felnőttkör – kiteljesedés – elköltözés. Sok-sok frusztráltság fakad abból, hogy ezeket az Isten által elrendelt életfázisokat nem értjük, vagy még inkább: visszavágyódunk egy korábbiba és a jelenlegit nem fogadjuk el. Fontos, képesek vagyunk -e ebben a fejlődésben valódi örömöt találni, felfedezzük -e benne az egészséges, természetes, Isten akaratában gyökeredző fejlődést. Az igehirdetésben ezekkel a fázisokkal foglalkozunk, kifejezetten gyakorlatias módon.

Túllépni a kereszten?

Húsvétkor természetesen mindenki a megfeszített Krisztust ünnepli. De biztos követjük, hol is tart Ő most, a mi időnkben? Tovább látunk -e a kereszthalálon és az azt megelőző időszakon? Könnyű elakadni a Messiás földi történeténél. Persze vonzó ugyan egyfajta keresztény-romantikában az Emberfiát közel érezni magunkhoz – aki olyannyira megelevenedik előttünk az evangéliumok üzenetében. Azonban az az időszak már a múlté. A jelenben nagyon más valóságban járunk már: a királyok királyáról, az uraknak uráról beszélünk, aki egyedüli közbejáró Isten és ember között. Ezzel pedig foglalkozni érdemes. Ebben a keretben az igehirdetésben végig követjük Jézus igazi harcát, amit megélt a földi pályafutása alatt. És eljutunk a mennyig, ahol most tart a történet. És akkor tükörbe is nézhetünk…

Az antikrisztusi szellem leleplezése

A témával kapcsolatban, csak a félreértés elkerülése végett: az igehirdetés nem a végidők emblematikus negatív figurájával foglalkozik. Hanem egy olyan – a Bibliában megjelenő – szellemiséggel, ami a messiás feltámadása és megdicsőülése óta marja és erodálja a legfontosabb örömhírt. Pedig elvileg nyugodt szívvel gondolhatnánk, hogy a kereszténység fogalomkörében Jézus a legkönnyebben kezelhető szereplő. Ennek ellenére a tapasztalat is azt mutatja, illetve maga az Újszövetség írói is kifejezetten rámutatnak egy erős destruktív szellemi vonalra: az “antikrisztus szellemére”. Az ezzel kapcsolatos figyelmeztetés ereje nem csökkent az évezredek alatt.

Imakérés önkárhoztatás nélkül

A felvételen az imádkozással kérdését a mindennapi hitélet mezsgyéjén foglalkozunk. Ahogy nagyon sok mindenben is, a gyakorlat mást mutat, mint az idealizált, prospektus jellegű keresztény elméletek. Sokan szocializálódtunk olyan környezetben, ahol a hitre épülő imának teljesülnie kell(ene). Ám a sok csalódás. Mégis mit mutat nekünk Isten ebben a kérdésben? Az imameghallgatás kérdésében milyen támasztékaink lehetnek?

Isten sátora az emberekkel van

“Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: “Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” “Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: “Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” Ez a két idézet szorosan kapcsolódik Jézus szukkoti ünnepléséhez. A környezet, a háttér, az ünnep ismeretében jóval mélyebb az üzenete, mint első hallásra gondolnánk.

A reménységről

Hit, remény, szeretet – e három. De miért olyan elhanyagolt a középső fogalom? A hitről és a szeretetről sokat hallani, ám a bibliai reménységről annál ritkábban. A felvétel első szakaszában beláthatjuk, hogy mekkora hiány a személyes hitéletben, ha ez a fogalom nincs a saját helyén. Majd ezt követően Simon Péter, Jézus apostola történetén keresztül egészen emberközeli módon érezhetjük át, “hogy a hitünknek Istenbe vetett reménységnek” is kell lennie. Jézus és Péter kapcsolata egyfajta önmagába visszatérő történet. Jézus ugyanazokkal a mondatokkal indítja el ezt a felkavaró néhány évet, mint amivel búcsúzik Pétertől. Ám köztük elhangzott szavak az első találkozáskor és az utolsókor mennyire mást jelentenek már!

Az utolsó hat nap

Oly sokféle tanulmány, film jelent már meg Jézus szenvedéstörténetéről. Ám sokszor kimarad ezekből a híradásokból a személyes érintettség, inkább idealizált képet kapunk ezekről az órákról. Pedig megrendítő élmény szembesülni azzal, mit élt át Ő az élete utolsó hat napján. János evangéliuma egészen különleges módon, már-már intim közelségből követi végig az eseményeket. Nem néz félre, nem bújik fennkölt, zsoltáros nyelvezet mögé. Bemutatja az aggodalmat, a kétséget, az összeomlás közeli állapotot. Ez a fájóan magányos hat nap megnyitja számunkra azt, ami miatt valóban elmondhatjuk: a Messiás minden szenvedésen keresztül hű maradt. Ez volt az ára a megmenekülésünknek és a megbékélésünknek a Teremtőnkkel.

Isten személyes vezetése

Akarja -e személyesen vezetni Isten az embert? Létezik -e olyan kapcsolat az Úrral, ami nem más ember gondolatain, még csak nem is a Biblia iránymutatásain alapul, hanem két személy közötti kommunikáción: Istenén és emberén? Biztos, hogy csak indirekt módon, a körülmények megfelelő alakításával adja tudtunkra, mit lát jónak ránk nézve? Lehetséges, hogy el tudunk vele úgy beszélgetni, ahogy Ádám a Kertben sétálgatva beszélgetett a Teremtővel? Ha igen: akkor ez nagyon sokunkban nagyon eltemetett állapotban van. Amin változtatni érdemes.

Lehetünk -e Isten tetszésére?

Mikor az Úrnak való megfelelésről beszélünk, sajnos van egy olyan rossz beidegződés a hívőkben – minden teológiai ismeret ellenére – ami egyfajta reaktív, védekező beállítottságot mutat. A fő mozgatója az Isten akaratában való mozgásnak az “elkerülés”. Pedig jó szembe nézni azzal, hogy létezik az Isten kedve szerint való élet. Hogy lehetünk nem csak kedves, hanem a szó szoros értelmében megbecsült emberek előtte. Nem érdemes küzdeni, megfelelni valami olyannak, amit elérni lehetetlen, hogy elnyerjük valakinek az elfogadását, aki már pedig már elfogadott minket.

A világegyetem és a Biblia

Egy meglehetősen egyedi témájú (vallás és csillagászat egy témában) felkérésre készített előadás hang és képanyaga. Az égen történő utazástól indulva a betlehemi csillag kérdésén át a megváltóig. Sajnos csak telefonnal felvett hang, de azért érthető.

Nem csak 33 év

Az alább meghallgatható felvétel a Dávid tánca című kislemezről származik. A dal mp3 formátumban szabadon felhasználható. A teljes albumot letölteni innen lehet. Ének: Fényes Tündi. Szöveg és zene: Fényes Lóránd. Zenei rendezés: Gyárfás István. Vokál: Bögös Edit. Zenészek: Gyárfás István, Zámbó Róbert, Révész Celesztin, Hidász Tamás.

Őreá

Az alább meghallgatható felvétel a Dávid tánca című kislemezről származik. A dal mp3 formátumban szabadon felhasználható. A teljes albumot letölteni innen lehet. Ének: Fényes Tündi. Szöveg és zene: Fényes Lóránd. Zenei rendezés: Gyárfás István. Vokál: Bögös Edit. Zenészek: Gyárfás István, Zámbó Róbert, Révész Celesztin, Hidász Tamás.

Római út

Az alább meghallgatható felvétel a Dávid tánca című kislemezről származik. A dal mp3 formátumban szabadon felhasználható. A teljes albumot letölteni innen lehet. Ének: Fényes Tündi. Szöveg és zene: Fényes Lóránd.

Dávid tánca

Az alább meghallgatható felvétel a Dávid tánca című kislemezről származik. A dal mp3 formátumban szabadon felhasználható. A teljes albumot letölteni innen lehet. Ének: Fényes Tündi. Szöveg és zene: Fényes Lóránd. Zenei rendezés: Gyárfás István. Vokál: Bögös Edit. Zenészek: Gyárfás István, Zámbó Róbert, Révész Celesztin, Hidász Tamás.

Újjászületés

Az alább meghallgatható felvétel a Dávid tánca című kislemezről származik. A dal mp3 formátumban szabadon felhasználható. A teljes albumot letölteni innen lehet. Ének: Fényes Tündi. Szöveg és zene: Fényes Lóránd